KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Umidigi Bison GT kuponok és akciók

Umidigi Bison GT leírás

A 2020 augusztusában debütált Umidigi Bison-t nagyjából hat hónappal később váltotta az Umidigi Bison GT. Az újdonság számos téren fölé kerekedik elődjének, ami a strapabíró kialakítás mellett többek között 8 GB operatív memóriát, mobilfizetést és villámgyors adatátvitelt lehetővé tévő NFC technológiát, 64 megapixeles elsődleges hátlapi kamerát, valamint egy gyorstöltést is támogató nagy méretű akkumulátort kapott. A készülék remek felszereltsége ellenére még akciók nélkül is simán beszerezhető 100 ezer forint alatt. 

Külső

Az okostelefon az elődjére jellemző strapabíró kivitelt kapott, ami megfelel az IP68, az IP69K, valamint a MIL-STD-810G minősítéseknek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Bison GT burkolata alatt szolgálatot teljesítő finom elektronikában nem tehet kárt sem a víz, sem a por, illetve az okostelefon jól bírja az extrém hőmérsékleti körülményeket, valamint a fizikai sokkot is. Az Umidigi Bison GT mérlegre helyezve 283 grammot nyom, amennyiben pedig lemérnénk méreteit, 170,3 x 82,5 x 12,8 mm-es eredményeket kapnánk. A gyártás során polikarbonátot használtak a külső borítás megalkotásához, amelyet sárga és narancssárga kiegészítő színben egyaránt lehet választani.

Kijelző

Az Umidigi Bison GT előlapjának 75 százalékát a megjelenítő foglalja el, amelynek képátlója 6,67 hüvelyk, a felkínált felbontás pedig Full HD+. Az összeszereléskor IPS LCD panel kerül a telefon front oldalára, amelynek karcok és más fizikai behatások elleni védelmét egy jelenleg még nem részletezett Gorilla Glass bevonat biztosítja.

Hardver

A strapabíró okostelefon belsejében a számításokat egy nyolcmagos processzorral, valamint Mali-G76 GPU-val kiegészített MediaTek Helio G95 lapkakészlet végzi, amelyet fejlett folyadékhűtéssel látott el a gyártó. A folyamatos rendszerműködést 8 GB kétcsatornás LPDDR4X RAM szavatolja, amit 128 GB UFS 2.1 háttértár egészít ki. Az Umidigi Bison GT természetesen akárcsak a legtöbb ázsiai okostelefon támogatja két hálózati kártya egyidejű behelyezését, a telekommunikációs hálózatokra pedig egy olyan LTE modem révén csatlakozik, amely képes a hazánkban rendkívül elterjedt B20 frekvencián is kommunikálni. A készülék Bluetooth 5.0 és kétcsatornás Wi-Fi mellett felkínálja még az NFC technológiát is, de a kapcsolati lehetőségek részét képezi a mobilos világból lassan kivesző FM rádió, valamint fülhallgató kimenet is. A Bison GT kiváló segítség lesz azoknak, akik a szabad ég alatt járják útjukat, mivel a mobil navigációs rendszere nem csupán a szokásos GPS műholdakkal ért szót, de kommunikál a Glonass, Galileo, Beidou szatellitekkel egyaránt. A tulajdonost az ujjlenyomata alapján azonosító biometrikus érzékelő az oldalsó keleten található. 

Kamerák

Az Umidigi Bison GT meglepően korrekt kamerakészletet kapott, amely összesen négy képrögzítő egységből áll. Az elsődleges kamera 64 megapixeles felbontással dolgozik, munkáját egy 16 megapixeles ultraszéles látószögű érzékelő segíti, amely 120 fokban monitorozza a körülötte lévő világot. A kamerarendszert két egyenként 5 megapixeles modul egészíti ki, az egyik makró felvételek készítéséhez használható, a másik pedig a mélységet hivatott érzékelni. A megjelenítő felső kerete alatt középen egy kamerakivágást fogunk találni, ebben foglal helyet az előlapi 32 megapixeles képrögzítő modul.

Akkumulátor

Az Umidigi Bison GT mobilitását, hardveres alkatrészeinek energiaellátását egy 5500 mAh kapacitású, a készülék unibody kialakítása okán házilag nem cserélhető lítium-polimer akkumulátor biztosítja. A telep az elvesztett feszültséget USB csatlakozón nyeri vissza, a battéria támogatja az akár 33 wattos adaptereket is

Szoftver

Az Umidigi Bison GT teljesen lecsupaszított, gyári Android 10 rendszert futtat, amelyben megtalálhatóak a Google Szolgáltatások, és amelyet bármikor át tudunk állítani magyar nyelvre. A gyári felület azt jelenti, hogy nincsenek előre telepített alkalmazások és kéretlen szolgáltatások, a készülék szoftveres berendezése teljes egészében a tulajdonosra vár, akit egy nagyjából a Google referencia mobiljaira hajazó felhasználói élmény vár.

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
OnePlus 7

OnePlus 7

Úgy gondoljuk, hogy az átlagos felhasználó számára a tökéletes mobilt készítette el a kínai gyártó, amikor...

Tovább
Mobilok
Redmi Note 11 Pro Plus 5G

Redmi Note 11 Pro Plus 5G

A Redmi Note 11 Pro Plus 5G a prémium készülékek között afféle követendő példa is lehetne,...

Tovább
Mobilok
Elephone A5

Elephone A5

Az Elephone A5 egy modern formatervvel, sőt tovább megyünk csinos külsővel rendelkező felső-középkategóriás okostelefon, amit fejlett...

Tovább