KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Ulefone Armor X3 kuponok és akciók

Ulefone Armor X3 leírás

Hihetetlen, de léteznek olcsó és strapabíró okostelefonok, amik még használhatóak is, és remekül illenek a kemény melósok, és a túrázók kezébe, illetve bárkinek jók lehetnek, akik szeretik, ha a mobil bírja a kiképzést. Az Ulefone Armor X3 pontosan ilyen készülék, nagyon sokat képes elviselni, mielőtt örökre kialszik a fénye, méltó társa lehet azoknak, akiknek durván telnek a hétköznapjaik. 

Egy ilyen mobil esetében azzal kell kezdeni, mennyire bírja a kiképzést, és milyen minősítéseknek felel meg. Az Armor X3 brutális burkolata IP68, IP69K, valamint MIL-STD-810 szabványoknak megfelelően áll ellen az elemeknek és a fizikai sokknak, ezeket a besorolásokat pedig nem szoktak csak úgy osztogatni. Ha a világ holnap elég, az utolsó telefonhívást egy ilyen mobilon fogják lebonyolítani. A telefon kijelzője teljesen alkalmas az egy kézzel való használatra, mivel a képátlója csupán 5,5 colos, sajnos a felbontás viszont HD +, ami lehetett volna nagyobb is, de talán még együtt lehet élni ezzel a képpontsűrűséggel. 

Oké, ez a készülék nem egy atomerőmű, de a célközönség nem is éppen a power userek tábora, szóval a nekik nem lesz kifogásuk az Ulefone Armor X3 processzorával szemben, ami egy négymagos MediaTek konstrukció, melyet csupán 2 GB RAM, valamint egy 32 GB-os háttértár. Mit lehet kezdeni ilyen setuppal? A közösségi oldalak, az internet böngészés, a zenehallgatás, és a hasonló dolgok menni fognak ezzel a készülékkel is, minden további nélkül, talán egy kis minimális játék is belefér, de nem ilyen Fortnite szinten. 

Az Ulefone Armor X3 hátoldalán duál kamerakészlet foglal helyet, melynek részei egy 8 megapixeles, valamint 2 megapixeles érzékelő. A telefon elsősorban alapszintű fotózásra alkalmas, nem érdemes csodákat várni tőle, de ha leginkább közösségi portálokra szánjuk a végeredményeket, akkor a színvonal teljesen kielégítő lesz. A megjelenítő felőli oldalon 5 megapixeles kamera virít, hála ennek a modulnak esélyese fel fognak ismerni bennünket a másik oldalon, ha Skype hívást bonyolítunk éppen. Használható, de ne ezzel indítsuk be a fotós karrierünket. 

A mobilnak nincs LTE modeme, csak 3G hálózatokon képes kommunikálni, viszont van negyedik generációs Bluetooth, és egy teljesen szabványos WiFi modul, sőt, FM rádió is akad a felszereltségben, mi több, a fülhallgató kimenet is megmaradt. Az Ulefone Armor X3 belsejében egy 5000 mAh kapacitással rendelkező akkumulátor található, ami az energiatakarékos processzornak köszönhetően decens üzemidőt képes produkálni. A készülék már az első bekapcsolást követően Android 9.0 Pie operációs rendszert futtat.

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
Ulefone Armor X5 Pro Rugged Waterproof Smartphone 4GB + 64GB Android 10.0 Cell Phone NFC 4G LTE Phone Global Version Tovább flash sale $139.99 $139.99 2020-11-02 HK
Ulefone Armor X5 Pro Rugged Waterproof Smartphone 4GB + 64GB Android 10.0 Cell Phone NFC 4G LTE Phone Global Version Tovább Flash Sale $139.99 $139.99 2020-11-09 2020-11-04 HK
Ulefone Armor Watch Pro 1.5 inch AMOLED Display Built in GPS ChatGPT 5ATM Waterproof 410mAh Massive Battery bluetooth Call Heart Rate Blood Oxygen Monitor Sleep Monitoring Stress Tracking Multi sport Modes Smart Watch Tovább Preorder 59.99 2026-02-09 2026-2-28 50 CN
Ulefone Armor Pad 3 Pro Mediatek MT8788 Octa Core 8GB LPDDR4X +8GB virtual RAM 256GB UFS2.2 ROM 10.4 Inch 2K Screen Android 13 33280 mAh Battery IP68 IP69K Rugged Tablet Tovább BG3c54b3 289.99 2026-02-13 2026-2-28 10 HK
Ulefone Armor Pad 4 Ultra Without Thermal lmaging Version MediaTek Dimensity 6300 5G 8GB LPDDR4X +8GB virtual RAM 256GB ROM 10.36 Inch 2K Screen 32MP+50MP Camera IP68 or IP69K Android 14 5G Rugged Tablet PC Tovább BGa4c81a 339.99 2026-02-19 2026-2-28 10 HK
Ulefone Armor Pad 4 Ultra Without Thermal lmaging Version MediaTek Dimensity 6300 5G 8GB LPDDR4X +8GB virtual RAM 256GB ROM 10.36 Inch 2K Screen 32MP+50MP Camera IP68 or IP69K Android 14 5G Rugged Tablet PC Tovább BGb2d73f 414.99 2026-02-18 2026-2-28 10 HK
Ulefone Armor Watch Pro 1.5 inch AMOLED Display Built in GPS ChatGPT 5ATM Waterproof 410mAh Massive Battery bluetooth Call Heart Rate Blood Oxygen Monitor Sleep Monitoring Stress Tracking Multi sport Modes Smart Watch Tovább BG3d9f17 57.99 2026-02-25 2026-3-31 50 CN
Ulefone Armor Pad Pro Mediatek MT8788 Octa Core 8GB+8GB RAM Expansion 128GB ROM Android 13 IP68 IP69K Rugged Tablet Tovább BGd1f19c 189.99 2026-03-02 2026-3-31 20 CN
Ulefone Armor 29 Pro 5G AI Thermal Imaging AMOLED Dual Display 32GB 512GB 21200mAh 120W Fast Charge Versatile LED Light Warning Light 50MP Camera 64MP Night Vision Dimensity 7400 6.67 inch 120Hz Android 15 NFC IP68 IP69K Waterproof Rugged Smartphone Tovább BGe29e31 629.99 2026-03-11 2026-3-31 20 HK
Ulefone Armor 34 Pro 5G AI Built in Projector 25500mAh 32GB RAM 512GB ROM 50MP Triple Camera 64MP Night Vision 6.95 inch 120Hz Versatile LED Light Warning Light 66W Fast Charge Android 15 Dimensity 7300 NFC IP68 IP69K Waterproof Rugged Smartphone Tovább BGd659e4 599.99 2026-03-11 2026-3-31 20 HK
Ulefone Armor Mini 20T Pro 5G Thermal Imaging Versatile LED Light 4.7 inch 50MP Camera 16GB 256GB 33W Fast Charge 15W Wireless Charge Android 14 NFC Dimensity 6300 IP68 IP69K Waterproof Rugged Smartphone Tovább BG427f7d 384.99 2026-03-11 2026-3-31 20 HK
Ulefone Armor 28 Ultra 5G AI Thermal Imaging AMOLED Dual Display 32GB RAM 1TB ROM 50MP Triple Camera 64MP Night Vision Dimensity 9300+ 6.67 inch 120Hz 10600mAh 120W Fast Charge 50W Wireless Charge WiFi 7 NFC IP68 IP69K Waterproof Rugged Smartphone Tovább BG4fdf1f 949.99 2026-03-11 2026-3-31 20 HK
Ulefone Armor 27T Pro 5G Thermal Imaging 24GB 256GB 50MP Dual Camera 64MP Night Vision Dimensity 6300 6.78 inch 120Hz 10600mAh 33W Fast Charge 30W Wireless Charge Android 14 NFC IP68 IP69K Waterproof Rugged Smartphone Tovább BGf88c1b 404.99 2026-03-11 2026-3-31 20 HK
Ulefone Armor Pad 4 Ultra Without Thermal lmaging Version MediaTek Dimensity 6300 5G 8GB LPDDR4X +8GB virtual RAM 256GB ROM 10.36 Inch 2K Screen 32MP+50MP Camera IP68 or IP69K Android 14 5G Rugged Tablet PC Tovább BG831ba6 325.99 2026-03-27 2026-4-30 10 HK
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
Oukitel U23

Oukitel U23

Az Oukitel U23 egy középkategóriás phablet, melyet fiatalos és szemet gyönyörködtető prémium formatervvel láttak el a...

Tovább
Mobilok
POCO M4 Pro

POCO M4 Pro

A korábban megjelent M4 Pro 2022 februárjában kapott egy vadonatúj, LTE modemmel felszerelt olcsóbb variánst. Az...

Tovább
Mobilok
Redmi 9C

Redmi 9C

A Redmi 9C 2020 júniusában debütált, és egyike a gyártó belépőszintű okostelefonjainak, ami a kategóriájához viszonyítva...

Tovább