Redmi 8 leírás
A Xiaomi alá tartozó Redmi brand elsősorban a kiváló ár/érték arányú okostelefonok gyártásában jeleskedik és ennek ékes példája a Redmi 8. A telefon elsősorban azoknak készült, akiknek határozott elképzelése van arról, mit kell tudnia egy okostelefonnak, és azt is pontosan tudják, mennyit hajlandóak egy ilyen készülékre szánni. A felhasználók nagy része nem power user, és tökéletesen elégedetté tehető egy ilyen készülékkel.
A telefon külső burkolata műanyagból készült, ami sokak szerint egyáltalán nem igényes, az viszont tagadhatatlan, hogy jóval tartósabb, mint mondjuk az üveg. A megjelenítő nemigen fog hazavinni semmilyen díjat, hiszen az egyre élesebb képernyők mellett már nem annyira kellemes egy HD+ felbontású panelt bámulni, de legalább egy IPS LCD kijelzőről van szó, aminek szépek a színei és szélesek a betekintési szögei. Meg aztán ilyen árcédula mellett megbocsájtható ha nem OLED képernyőt szerelnek a telefonra. Dicséretes, hogy egy Gorilla Glass 5 bevonatot helyeztek a kijelzőre, ami így védetté vált a karcokkal és egyéb fizikai hatásokkal szemben.
Mivel egy belépőszintű okostelefonról van szó nem érdemes atomerőműre számítani a szerkezet belsejében, ahol a számításokat egy Qualcomm Snapdragon 439 lapkakészlet végzi, kiszereléstől függően akár 4 GB RAM, valamint 64 GB háttértár mellett, utóbbi egyébként bővíthető. A hétköznapi használathoz egyébként bőven elég kakaó van ebben a hardverben is. A készüléket első körben Indiában kezdték forgalmazni, ám később megérkezett a globális kiadás, ebben már olyan LTE modern foglalt helyet, amely képes volt csatlakozni a 800 MHz-es frekvenciára is, ami leginkább vidéken elterjedt Magyarország határain belül. A telefon távirányító gyanánt is tökéletesen használható hála a beépített infravörös portnak, és az analóg zenehallgatás rajongói sem panaszkodhatnak, hiszen a mobilon van fülhallgató kimenet. A Redmi 8 természetesen képes két SIM kártya egyidejű fogadására, akárcsak a legtöbb ázsiai okostelefon. A személyes adatok védelméről a hátlapra szerelt ujjlenyomat-olvasó igyekszik gondoskodni, akinek ez nem tetszik, élhet az arcfelismerés lehetőségével is.
Egy alsó-középkategóriás okostelefon esetében nem érdemes csodákra számítani, már ami a kamerarendszert illeti, de azért a Redmi koponyái azon voltak, hogy tisztességes képrögzítő egység kerüljön a mobil hátlapjára. A telefon elsődleges fotó apparátusa két szenzorral dolgozik, az egyik egy 12 megapixeles Sony gyártmányú IMX363, a másik pedig 2 megapixeles mélységérzékelő. A képernyő felett található esőcsepp alakú szenzorsziget 8 megapixeles szelfikamerának ad otthont.
A Redmi 8 kiváló üzemidővel büszkélkedhet, melyet elsősorban a P2i fröccsenésálló burkolat alatt elhelyezkedő 5000 mAh kapacitású akkumulátornak köszönhet, de a készülékben lévő processzor energiatakarékossága is hozzájárul ahhoz, hogy ne legyünk a konnektorok szolgái, amennyiben ezt a telefont választjuk. A méretesre szabott telep egyébként gyorstöltéssel is táplálható, 18W-s metódus szerint, viszont az okostelefon csomagolásában érthetetlen okokból kifolyólag csupán egy 10W-s adapter található. A Redmi 8 Android 9 Pie operációs rendszert futtat, melyet MIUI 10 felület öltöztet.
Termék | Link | Kupon | Kuponos ár | Eredeti ár | Kezdet | Vége | Limit | Raktár |
---|
- Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
- A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
- A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
- További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
- 10 tipp Kínából rendeléshez
- Kínából rendelés vám és áfa tudnivalók
- Vámmentes rendelési módok Kínából
- EU raktár tudnivalók
- GearBest magyar rendelési útmutató
- Banggood magyar rendelési útmutató
- Tomtop magyar rendelési útmutató
- GearVita magyar rendelési útmutató
- Geekbuying magyar rendelési útmutató
- Általános rendelési útmutató kínai webáruházakhoz
- Reklamáció, garancia a kínai webshopoknál

Ulefone Armor X7 Pro
Az Ulefone Armor X7 Pro 2020 májusában debütált, egy masszív kialakítású strapabíró okostelefonról van szó, amelyet...

Oukitel C21
Ha csak az ára alapján akarjuk megítélni, akkor az Oukitel C21 egy olcsó, nagyon baráti áron...

Redmi Note 10 Pro
A 2021 márciusában debütált Redmi Note 10 széria Pro modellje az alap változathoz viszonyítva nagyobb megjelenítőt,...