KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Blackview A60 kuponok és akciók

Blackview A60 leírás

A Blackview A60 okostelefon egy belépőszintű készülék, ami csupán 3G kapcsolatokhoz enged hozzáférést, tehát nem rendelkezik LTE modemmel, viszont olcsó, a külalakja a modern mobilokat idézi, a hardver pedig egészen használható, elsősorban az Android Go operációs rendszernek köszönhetően, amelyet kifejezetten a gyengébb vassal rendelkező telefonokra fejlesztett ki a Google, így azok is élvezhető felhasználói élményt képesek biztosítani. A mobil elsősorban azoknak lehet jó választás, akiknek nincsenek nagy igényei a telefonokkal kapcsolatban, lehessen velük hívásokat indítani, ha a helyzet úgy kívánja fotókat készíteni, és meg lehessen nézni velük az emaileket vagy a közösségi médiában kapott üzeneteket. 

Külső

Ezen nincs nagyon mit meglepődni, a Blackview A60 külső borítása műanyagból készült, a készülék beszerezhető fekete, kék, zöld színekben, ami a térbeli jellemzőket illeti 74 x 156,8 x 9,8 mm-es dimenziókkal és 165 grammos tömeggel lehet számolni.

Kijelző 

Az okostelefon előlapjának 79 százalékát a 6,1 colos IPS LCD képernyő foglalja el, amelyen 1280 x 600 képpont sorakozik, ez összesen 232 ppi-s pixelsűrűséget jelent. A képernyő képaránya 19,5:9, szóval nem lesz gond az egykezes használattal. A kijelző felső részén egy csepp alakú szenzorszigetet találunk.

Hardver

A Blackview A60 burkolata alatt egy négymagos processzorral dolgozó lapkakészlet teljesít szolgálatot, nevesítve a Mediatek MT6580A, a grafikus gyorsítás feladatát pedig egy ARM Mali-400 MP1 végzi. Operatív memóriából mindössze 1 GB jár, a belső tárhely kapacitása pedig mindössze 16 GB, szerencsére van bővítési lehetőség. A telefon esetében  le kell mondanunk a 4G hálózatokról, de ami a 3G frekvenciákat illeti az összes Magyarországon használtra képes csatlakozni. A telefon támogatja két hálózati kártya behelyezését az egyik Micro SIM a másik Nano SIM kell, hogy legyen, a memóriakártya pedig saját foglalatot kapott. Senkit ne ijesszen meg a kevés operatív memória, a készüléken futó operációs rendszer arra lett optimalizálva, hogy ilyen környezetben is akadásmentesen fusson. Biometrikus azonosításra csak az előlapi kamera által biztosított arcfelismerés funkció áll rendelkezésre, az ujjlenyomat-olvasót el lehet felejteni. A felszereltség részét képezi még a Bluetooth 4.0 modem, a W-Fi modul, a  GPS navigáció, a fülhallgató kimenet, valamint az FM rádió. 

Kamerák

Nyilván ilyen téren sem fogja megváltani a készülék a világot, de ha nagyon muszáj lehet vele fényképeket is készíteni, erre a célra ott lesz az ismeretlen gyártó által készített 13 megapixeles hátlapi, valamint az előlapi notchba szerelt 5 megapixeles képrögzítő modul. Mozgóképet HD felbontásban tudunk rögzíteni a telefonnal. 

Akkumulátor

A Blackview A60 műanyag burkolata egy 4081 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátort rejt, ami otthoni körülmények között sajnos nem cserélhető, és a gyorstöltési metódusok közül sem támogatja egyiket sem. Tekintve az alacsony felbontású kijelzőt és az energiatakarékos MediaTek lapkakészlet, valószínűleg nem lesz panaszunk az üzemidőt illetően. 

Szoftver

A Blackview A60 Android 8 Oreo Go rendszert futtat, ami kifejezetten gyengébb hardverre lett fejlesztve, így akár ezen a készüléken is gördülékeny, élvezhető felhasználást tesz lehetővé. 

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
Blackview A60 Global Version 6.1 inch 19:9 Waterdrop Screen 4080mAh Android 8.1 1GB RAM 16GB ROM MT6580A Quad Core 3G Smartphone Tovább Flash sale $89.99 $89.99 2021-01-11 2021-01-31 HK
Blackview OSCAL PowerMax 1800 1024Wh Portable Power Station with BP1800 Battery Pack or PM200 or PM400 Solar Panel Kit LiFePO4 Battery Pack with 11 Outputs LCD Display IP54 Waterproof Smart APP Control Wireless Charging Emergency Power Backup for House Tovább BGPM18SE7 392.00 2026-07-24 2026-8-31 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 2400 SE PM2400SE Portable Power Station 2016Wh LiFePO4 2400W 4800W Peak Solar Generator For Home RV Emergency Outdoor Off Grid Tovább BGdeef06 689.00 2026-07-29 2026-8-31 10 CZ
Blackview AceBook 8 15.6 Inch FHD IPS Screen Laptop Intel Twin Lake N150 16GB RAM 512GB SSD Windows 11 Home Face and Fingerprint Identification 38Wh Battery Narrow Bezel Notebook Tovább BG48126c 436.99 2026-08-03 2026-8-31 10 CZ
Blackview AceBook 6 Laptop 15.6 Inch Intel Twin Lake N150 16GB DDR4 512GB SSD FHD IPS Screen Windows 11 Home 38Wh Battery Narrow Bezel Notebook Tovább BG859bb8 399.99 2026-08-03 2026-8-31 10 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Pro PM2400 Pro Dual speaker 800w Grid connected Function Rugged Power Station 2016Wh to 22176Wh LiFePO4 Battery Pack Power Bank with 16 Outputs 5 LED Light Modes Portable Roller Power Backup for Camping House Travelling Tovább BG47d095 538.00 2026-09-03 2026-9-30 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 1800 1024Wh Portable Power Station with BP1800 Battery Pack or PM200 or PM400 Solar Panel Kit LiFePO4 Battery Pack with 11 Outputs LCD Display IP54 Waterproof Smart APP Control Wireless Charging Emergency Power Backup for House Tovább BG3b62ae 392.00 2026-09-03 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal Powermax 3600 SE PM3600SE Rugged Power Station 3600W 14 Versatile Outlets with 14 Outlets LiFePO4 Cells 6 + LED Light Modes Rugged Power Station for Emergency Communication Camping House Trolling Tovább Majowanie864 1299.00 2026-09-09 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal Powermax 3600 SE PM3600SE Rugged Power Station+2+PM200 Pro Solar Panel Kit Power Station 3600W 14 Versatile Outlets with 14 Outlets LiFePO4 Cells 6 + LED Light Modes Power Backup for Emergency Communication Camping House Trolling Tovább BG8f7776 1749.00 2026-09-09 2026-9-11 20 CZ
Blackview Oscal Powermax 3600 SE PM3600SE Rugged Power Station+3+PM200 Pro Solar Panel Kit 3600W 14 Versatile Outlets with 14 Outlets LiFePO4 Cells 6 + LED Light Modes for Camping House Travelling Tovább BG25b941 1939.00 2026-09-09 2026-9-11 20 CZ
Blackview Oscal Powermax 3600 SE PM3600SE +4+PM200 Power Station Solar Panel Kit 3600W 14 Versatile Outlets with 14 Outlets LiFePO4 Cells 6 + LED Light Modes Portable Roller Power Backup for Emergency Communication Camping House Trolling Tovább BG88afbd 2149.00 2026-09-09 2026-9-11 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 6000W 3600Wh Portable Power Station with Blackview Oscal PM400 SE 400W Foldable Solar PanelLiFePO4 Solar Generator with AC Outlets for Home UseOutdoor CampingRV TripPM6000PM400 Tovább Flashdeals 1599.00 2026-09-10 2026-9-15 20 CZ
Blackview Oscal BP3600 Portable Battery Pack 3600Wh LiFePO4 Battery Capacity Expansion Pack Power Bank Pack Work with with PowerMax 3600 Tovább BG68ef8e 1099.99 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal PowerMax 3600 SE PM3600SE 3600Wh Portable Power StationLifePO4 Battery Solar Generator3600W Rated PowerPure Sine Wave Rugged Power StationFully Recharge in 1.2 Hours14 OutletsLCD ScreenAPP ControlPM200PM400 Tovább Flashdeals 1499.00 2026-09-10 2026-9-15 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax3600SE 3600Wh LiFePO4 Portable Power Station with PM200 Solar Panel Kit 3600W Peak Power 14 Outlets Wireless Charging Emergency Power Backup for Camping House Trolling Tovább BGbb5d85 1299.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax3600 SE PM3600SE 3600Wh LiFePO4 Portable Power Station with PM400 Solar Panel Kit 3600W Peak Power 14 Outlets Wireless Charging Emergency Power Backup for Camping House Trolling Tovább BG49091e 1299.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Pro PM2400 Pro Dual speaker 800w Grid connected Function Rugged Power Station 2016Wh to 22176Wh LiFePO4 Battery Pack Power Bank with 16 Outputs 5 LED Light Modes Portable Roller Power Backup for Camping House Travelling Tovább BGPM2PROJ 838.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal PowerMax 2400 Pro PM2400PRO Portable Power Station2016Wh 2400W Outdoor Generator3500+ Cycles LiFePO4Dual Speakers1.2H Fast ChargeSmart APPPM2400 ProPM200PM400 Tovább Flashdeals 859.00 2026-09-10 2026-9-11 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Pro PM2400 Pro Portable Power Station+BP2400Pro Battery Pack+PM200 or PM400 Solar Panel Tovább BGd4a523 1629.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal Powermax6000 Rugged Power Station with BP3600 Battery Pack or PM200 or PM400 Solar Panel Set 3600Wh to 57600Wh LiFePO4 Battery Pack Power Station with 14 Outlets 5 LED Light Modes Morse Code Roller Power Backup for Emergency Communication House Tovább BG873e9f 3019.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview Oscal PowerMax6000 Rugged Power Station with 1 or 2 or 3 or 4+PM200 Solar Panel Kit 3600Wh to 57600Wh LiFePO4 Battery Pack Power Bank with 14 Outlets 5 LED Light Modes Morse Code Portable Roller Power Backup for Emergency Communication Camping House Tovább BG3c9240 1829.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 6000 PM6000 Rugged Power Station with PM400 400W Foldable Solar Panel Set 3600Wh to 57600Wh LiFePO4 Battery Pack Power Station with 14 Outlets 5 LED Light Modes Morse Code Roller Power Backup for Emergency Communication Camping Tovább BG684857 1599.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview OSCAL PowerMax 6000 PM6000 3600Wh Portable Power Station LiFePO4 Solar Generator with AC Outlets for Home UseOutdoor CampingRV Trip Tovább BGf77cb6 1599.00 2026-09-10 2026-9-30 20 CZ
Blackview GamiBook 8 Laptop 16 Inch AMD Ryzen 7 7735HS 32GB DDR5 1TB SSD Windows 11 Pro WIFI 6 Fingerprint Unlocking 57Wh Battery Backlit Keyboard Narrow Bezel Notebook Tovább BG6ae037 676.99 2026-09-11 2026-9-30 10 CZ
Blackview OSCAL BP3600 Pro 3600Wh Battery Pack 3500+ Cycles Outdoors Backup Power Bank for Outdoor Camping RV Boat Solar PV System Off grid System Tovább BGb66f9d 1199.00 2026-09-22 2026-10-31 5 CZ
Blackview OSCAL PowerMax6000Pro Portable Power Station 6000W Pure Sine Wave 3600Wh Expandable to 57600Wh LiFePO4 Solar Generator 3000W Solar Charging 2200W AC Charging Home Backup Emergency Power Supply with 14 Outlets Smart APP Control Tovább BGda336a 1199.00 2026-09-22 2026-10-31 5 CZ
Blackview Oscal Powermax 3600 SE PM3600SE Rugged Power Station 3600W 14 Versatile Outlets with 14 Outlets LiFePO4 Cells 6 + LED Light Modes Rugged Power Station for Emergency Communication Camping House Trolling Tovább BG60b233 1464.00 2026-10-26 2026-11-30 20 CZ
Blackview A55 Pro 4780mAh Battery Android 11 Octa Core 4GB 64GB Android Phone 6.5 Inch HD Screen 13MP Triple Rear Camera 5MP Front Camera Dual SIM 4G Phone Tovább A7289689A600 120 2022-11-02
Blackview A100 Smartphone Helio P70 Octa Core 6GB 128GB 12MP HDR Camera Mobile Phone 4680mAh Android 11 Telephone 4G LTE Celular Tovább ABB6AD5269A4 159 2022-11-02
Blackview A80S 6.2 inch 4GB 64GB ROM Android Phone with 13MP Rear Camera and 4200mAh Large Capacity Battery 4G Dual SIM Unlocked Phone Fingerprint Identification Tovább AF2341CC8359 96 2022-11-02
Blackview BL8800 Night Vision & BL8800 Pro 5G Rugged Phone Thermal Imaging Camera FLIR Smartphone 6.58 8GB 128GB Cell Phone Tovább AF0CBC249919 2022-11-04
Blackview A80S 6.2 inch 4GB 64GB ROM Android Phone with 13MP Rear Camera and 4200mAh Large Capacity Battery 4G Dual SIM Unlocked Phone Fingerprint Identification Tovább AF2341CC8359 2022-11-04
Blackview New A55 Smartphone 3GB 16GB 6.528 HD 4780mAh Quad Core Android11 Mobile Phone MT6761V 5MP 8MP Camera Cell Phone Tovább A9AA8E15C93A € 89.00 2022-11-28
Blackview BV7200 Android 12 Rugged Smartphone 6GB 128GB Helio G85 Cell Phone 50MP Cameras Mobile Phones 5180mAh Tovább A762D87D1EB7 179.75€ 2023-01-04
Blackview Tab 12 10.1 Inch Tablet 4GB RAM 64GB ROM Octa Core 6580mAh Battery Android11 Tovább AA4313FF4BBA 145.0€ 2023-02-14
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Power Station 1872Wh to 20592Wh LiFePO4 Battery 2400W(4800W Peak) 16 Ouputs Solar Generator 1.2 Hours Ultra-Fast Charging LED Light UPS Smart APP 0dB Whisper-Quiet Built-in Dual Speakers Tovább 9DRTWKRB 619.00 $733.83 2025-09-29 2025-10-31 1000 Europe
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Power Station 1872Wh to 20592Wh LiFePO4 Battery 2400W(4800W Peak) 16 Ouputs Solar Generator 1.2 Hours Ultra-Fast Charging LED Light UPS Smart APP 0dB Whisper-Quiet Built-in Dual Speakers Tovább OSCAL24 619.00 $733.83 2025-09-29 2025-10-31 2000 Europe
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Power Station 1872Wh to 20592Wh LiFePO4 Battery 2400W(4800W Peak) 16 Ouputs Solar Generator 1.2 Hours Ultra-Fast Charging LED Light UPS Smart APP 0dB Whisper-Quiet Built-in Dual Speakers Tovább OSCAL2400 619.00 $733.83 2025-09-29 2025-10-31 2000 Europe
Blackview OSCAL PowerMax 2400 Power Station 1872Wh to 20592Wh LiFePO4 Battery 2400W(4800W Peak) 16 Ouputs Solar Generator 1.2 Hours Ultra-Fast Charging LED Light UPS Smart APP 0dB Whisper-Quiet Built-in Dual Speakers Tovább 9KXOD52O 619.00 $733.83 2025-09-29 2025-10-31 2000 Europe
Blackview GamiBook 8 Laptop 16 inch 1920*1200 IPS Screen AMD Ryzen 7 7735HS 8 Cores 16GB RAM 512GB SSD WiFi 6 57Wh Battery Dual Speakers Fingerprint Unlock 2*Full-featured Type-C 2*USB3.2 1*USB2.0 1*HDMI 1*TF Card Slot 1*Audio Jack Tovább AB1B73XO 669.00 $779.06 2025-10-24 2025-11-30 1000 Europe
Blackview MEGA 8 Tablet 13 inch 90Hz IPS Screen Unisoc Tiger T620 8 Cores 12GB+24GB Expansion RAM 512GB ROM Android 15 50MP+13MP+2MP Camera 11000mAh Battery 18W Fast Charging 5G WiFi Bluetooth 5.0 GPS/Glonass/Beidou/Galileo Tovább AB1AFHSC 329.00 $394.62 2025-10-24 2025-11-30 1000 Europe
Blackview MP100 Pro Mini PC Intel i5-12450H 8 Cores Max 4.4GHz 16GB RAM 512GB SSD HDMI+DP+USB-C Triple 4K Display WiFi 6 Bluetooth 5.2 4*USB 3.2 Gen 1 Type-A 2*USB 3.2 Gen 2 Type-A 1*RJ45 1*Audio Jack Tovább ABXOXRK5 429.00 $496.38 2025-10-27 2025-11-30 1000 Europe
Blackview Active 12 Pro 5G Projector AI Rugged Tablet 200LM 120 inch 1080P Projection Android 15 11 inch 1920*1200 IPS Screen MT6878 8 Cores 16GB + 32GB Expansion RAM 1TB ROM 30000mAh Battery 120W Fast Charging 50MP+108MP Camera WiFi 6E Tovább ABXOURDO 779.00 $903.44 2025-10-27 2025-11-30 1000 Europe
Blackview MP100 Pro Mini PC Intel i5-12450H 8 Cores Max 4.4GHz 16GB RAM 1TB SSD HDMI+DP+USB-C Triple 4K Display WiFi 6 Bluetooth 5.2 4*USB 3.2 Gen 1 Type-A 2*USB 3.2 Gen 2 Type-A 1*RJ45 1*Audio Jack Tovább ABXPEG07 469.00 $541.61 2025-10-27 2025-11-30 1000 Europe
Blackview MP100 Pro Mini PC Intel i9-12900HK 14 Cores Max 5.0GHz 16GB RAM 512GB SSD HDMI+DP+USB-C Triple 4K Display WiFi 6 Bluetooth 5.2 4*USB 3.2 Gen 1 Type-A 2*USB 3.2 Gen 2 Type-A 1*RJ45 1*Audio Jack Tovább ABXPEYTK 579.00 $665.99 2025-10-27 2025-11-30 1000 Europe
Blackview MP60 Mini PC Intel N150 4 Cores Max 3.6GHz 16GB RAM 512GB SSD 2*HDMI Dual Screen Display 16GB RAM 512GB SSD Dual-band WiFi Bluetooth 4.2 2*USB2.0 2*USB3.0 1*RJ45 1*Headphone Jack Tovább ABIIMCDV 229.00 $270.24 2025-10-28 2025-11-30 1000 Europe
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
OnePlus Nord N10 5G

OnePlus Nord N10 5G

A OnePlus Nord széria foglalja magában a kínai gyártó középkategóriás készülékeit, amelyek közül a Nord N10...

Tovább
Mobilok
Oppo Realme X2

Oppo Realme X2

2019 végén egy kínai okostelefon vezette a szintetikus benchmarkok listáját, a legelső tízben pedig ott volt...

Tovább
Mobilok
Umidigi X

Umidigi X

Az Umidigi X - kerülhetjük akárhogy a forró kását - nem egyéb, mint a Xiaomi Mi...

Tovább