KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok

Debütált a Xiaomi Mi 9T Pro

2019-08-25
Debütált a Xiaomi Mi 9T Pro

Bár a Redmi K20 nem sokkal a megjelenése után kapott egy globális verziót, ami Xiaomi Mi 9T néven kezdte hódító útját, sokan elégedetlenkedtek, hogy ugyanannak a telefonnak a Pro változatához nem jött ki nemzetközi változat. Ennek az áldatlan állapotnak immáron vége, hiszen megérkezett a Xiaomi Mi 9T Pro is, ami specifikációit tekintve szinte teljesen megegyezik a Redmi K20 Pro készülékkel.

Ami a telefon képernyőjét illeti, egy 6,39 colos, Full HD+felbontású AMOLED panel ékesíti a telefon előlapját. A képernyőt szinte alig veszi körül bármilyen káva, ez elsősorban annak köszönhető, hogy az önarcképek készítéséért felelős kamera egy felugró mechanizmus révén a keret felső részéből jön elő, és azonnal el is tűnik, ha nincs rá szükség. Ennek a megoldásnak a vékony keretek mellett az a nagy előnye, hogy a gyártói oldalról nem szükséges a szemet bántó szenzorsziget, bevágás, és más hasonló csúfság alkalmazása, bár ez nyilván ízlés kérdése, hiszen akadnak jó páran, akiknek bejön ez a dizájnelem.

A Xiaomi Mi 9T Pro burkolata alatt hosszú kutatás után sem fogunk kompromisszumot találni, a készülék lelke 2019 egyik legerősebb processzora, a Qualcomm Snapdragon 855, amit attól függően, hogy melyik változatot vásároljuk, 6 GB RAM mellett 64, illetve 128 GB belső tárhely kísér a mindennapok kihívásai közé. A mobil kamerák terén is igyekszik kiemelkedőt nyújtani, épp ezért került a hátlapra egy 48 megapixeles érzékelő, amelynek előállításáért a japán Sony felel, és ami az f/1.75 rekeszérték,valamint a pixelösszevonási képességek mellett kiváló fotókkal kecsegtet, akár kedvezőtlen fényviszonyok esetén is. A japánok szenzorát, egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű modul, plusz egy 8 megapixeles telefotó kamera kíséri, utóbbi 2x optikai zoomot tesz lehetővé. A korábban már említett futurisztikus pop-up kamera felbontása 20 megapixel, ami azt jelenti, hogy a szelfik is remek minőségűek lesznek. 

Az külön öröm, hogy a készülék belsejében lévő hardveres komponensek energiaellátását egy tisztességes méretű, 4000 mAh kapacitású akkumulátor végzi, ráadásul ez a telep egy egészen komoly, 27W-os gyorstöltési metódust is támogat a szokásos 18W helyett. Hogy ez egészen pontosan mit is jelent a gyakorlatban? 58 százalékos töltöttséget mindössze harminc perc alatt, a teljes kapacitás visszanyeréséhez pedig alig 74 perc szükséges.

A végére pedig jöjjenek az apró finomságok, amelyeknek köszönhetően még csábítóbbá válik a Xiaomi Mi 9T Pro! A felsorolásból nem maradhat ki a kijelzőbe integrált optikai ujjlenyomat-olvasó, az ötödik generációs Bluetooth modem, az NFC chip, a játékélményt fokozó Game Turbo 2.0, valamint a fülhallgató kimenet, ami szeret újabban lemaradni még a több százezres okostelefonokról is. A készülékkel markunkban lesz a világ, merthogy az duál frekvenciás GPS rendszerrel is el van látva, és mivel most egy globális értékesítésre szánt verzióról beszélünk, ebben a telefonban már olyan LTE modem található, ami támogatja a nálunk elsősorban vidéken használt B20 frekvenciát is. A szoftveres oldalt illetően lehet számítani magyar nyelvű menüre és MIUI 10 felhasználói felületre.

További híreink
Vám és áfa fizetési tudnivalók kínai rendeléseknél
2019-09-08

Vám és áfa fizetési tudnivalók kínai rendeléseknél

Ha az érdekel, hogy mikor kell áfát vagy vámot fizetni külföldi rendelés esetén, és hogyan működik a vámolás, akkor ez az írás neked szól! Tovább

Vámmentes rendelési módok Kínából
2019-09-04

Vámmentes rendelési módok Kínából

Így rendelj vámmentesen Kínából, illetve kínai webáruházakból. Íme az összes lehetőség, és minden fontos tudnivaló! Tovább