KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Xiaomi Mi A3 kuponok és akciók

Xiaomi Mi A3 leírás

Bizonyos gyártók esetében példaértékű magatartás figyelhető meg ami a szoftveres frissítéseket illeti, igyekeznek az általuk kiadott mobilokat a lehető legtovább naprakészen tartani, míg másoknak, nos volna még ilyen téren mit fejlődnie. A Xiaomi a rendkívül sikeres Mi A2-t egy kevésbé ütős ajánlattal, a Mi A3-mal váltotta, viszont az, hogy a készülék része az Android One programnak ad némi pluszt a telefon eszmei értékéhez. Egyébiránt egy középkategóriás, korrekt mobilról beszélhetünk, de a varázslat korántsem akkora, mint az elődök esetében. 

A mobil alapjául a kínai piacra szánt Xiaomi Mi CC9e szolgált, holott a sokkal combosabb jellemzőkkel bíró CC9-nek mindenki jobban örült volna. Így aztán kapunk egy kevésbé meggyőző 6,088 colos, 1560x720 pixel felbontású megjelenítőt, amin csak az javít némileg, hogy OLED panelt használtak a gyártás során. Az elődben, sőt annak Lite verziójában is Full HD felbontású kijelző volt, de ezen tényleg kár is most már keseregni, lássuk mi az, ami szerethető ebben az okostelefonban! Talán az, hogy a képernyőben van az ujjlenyomat-olvasó, ami azért elég futurisztikus és prémium jellemző. A megjelenítőt Gorilla Glass 5 védi a karcoktól és más hatásoktól. 

A Xiaomi Mi A3 belsejében lévő Qualcomm Snapdragon 665 processzorral például nincs semmi baj, a középkategória bajnoka vitézi módon száll szembe a hétköznapok kihívásaival, mellé kapunk 4 GB RAM-ot, valamint 64, avagy 128 GB belső tárhelyet, kiszereléstől függően. A háttértár minden esetben bővíthető. A készülék természetesen boldogul minden Magyarországon rendszeresített telekommunikációs hálózattal, így a B20 sem okoz neki problémát, sőt a telefon nagyon jól beszél magyarul, vagyis a menüje elérhető a mi nyelvünkön is. Ami viszont nem elérhető sajnos, az a fülhallgató kimenet, lesznek páran, akiknek ez annyira nem fog tetszeni, a felháborodás valahol jogos, hiszen nincs semmilyen logikus oka a csatlakozó nélkülözésének. Valamelyest kárpótol minket a GLONASS és BeiDou támogatással bíró navigációs rendszer, valamint az ötödik generációs Bluetooth modem. 

A telefon kamerában nagyon ott van a szeren, hiszen triplakamerás képrögzítő egység virít a hátoldalán, melynek elsődleges szenzora egy 48 megapixeles modul, ezt a Sony mérnökei fejlesztették. A fő érzékelőt 8 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő segíti az egészen igényes képek készítésében. Az előlapon lévő aprócska szenzorsziget belsejében egy eléggé ütős, 32 megapixeles szelfikamera található. A Xiaomi Mi A3 burkolata alá 4030 mAh kapacitással rendelkező aksit szereltek a kínaiak, ami támogatja a 18W-s gyorstöltést, mondjuk itt kicsit spórolt a gyártó, mert a csomagban csupán 10W-s adaptert fogunk találni. A készülék ahogyan a bevezetőben is írtuk része az Android One programnak, ami azt jelenti módosításoktól mentes Android rendszer fut rajta - nuku MIUI -, így sokáig meg fogja kapni a legújabb frissítéseket, és zöld robotos főverziókat.

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
Xiaomi Mi 11

Xiaomi Mi 11

A Xiaomi Mi 11 2020 végén debütált, és hivatalosan is a legelső olyan okostelefon volt, amelyben...

Tovább
Mobilok
Oukitel WP7

Oukitel WP7

Az Oukitel WP7 2020 júniusában került bemutatásra és egy középkategóriás vassal dolgozó, strapabíró okostelefonról van szó,...

Tovább
Mobilok
Xiaomi Mi 10T

Xiaomi Mi 10T

2020 őszén debütált a Xiaomi Mi 10T, ami a kínai gyártó egyik legerősebb hardverrel ellátott, prémium...

Tovább