KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Xiaomi Mi 9 Lite kuponok és akciók

Xiaomi Mi 9 Lite leírás

A Xiaomi Mi 9 Lite nem a 2019-es csúcsmodell olcsósított verziója, mivel az a készülék sokkal inkább a Mi 9 SE volt, ez a telefon nem egyéb, mint a CC9 globális piacra szánt változata. De ez nem feltétlenül jelent rosszat, hiszen az akkumulátor is vastagabb lett, sőt a fülhallgató kimenetet sem varázsolták le a készülékről, ami miatt - vezeték nélküli innovációk ide vagy oda - nagyon sokan szoktak morogni. Nem tisztünk kritizálni a Xiaomi névadási szokásait, de nem teljesen értjük milyen koncepció volt a Mi 9 Lite keresztsége mögött, az viszont tény, hogy egy kiválóan sikerült okostelefonról van szó, ami simán megéri a pénzét. A készüléket elsősorban az ár/érték arányra érzékeny olvasóknak ajánljuk, akiknek kell a működőképes vas, de a veséjüket szeretik a helyén tudni. 

A telefon kijelzője méretes, tartalomfogyasztásra teljesen ideális, ráadásul a Super AMOLED panelnek köszönhetően a színek gyönyörűek, a betekintési szögek pedig kvázi végtelenek. Az ujjlenyomat-olvasó is a képernyő takarásában kapott helyet, ez egy optikai kialakítású biometrikus szenzor, ami azt jelenti, hogy működését nem befolyásolják a kijelzőre helyezett üvegfóliák. A megjelenítő körüli keretek nagyon vékonyak, persze ahhoz, hogy ez lehetséges legyen a gyártónak szenzorszigetet kellett a képernyő felső részére helyeznie, hiszen valahova tenni kell az egyébként egészen komoly felbontással rendelkező, 32 megapixeles előlapi kamerát.

Azt már a bevezetőben is említettük, hogy nyers erőért nem kell a telefonnak a szomszédba mennie, hiszen a burkolat alatt Qualcomm Snapdragon 710 chipset végzi a számításokat, amelyhez 6 GB RAM, és kiszereléstől függően 64, vagy 128 GB, egyébiránt bővíthető belső tárhely jár. Ilyen kiépítéssel nem csupán a normál, átlagos felhasználás lehetséges, de némi játék sem fogja feladni a zsoltárt a telefon számára. Természetesen a mobi tökéletesen boldogul minden nálunk használatos telekommunikációs frekvenciával, a 800 MHz-es sem kivétel. A kínaiak mobilja képes két SIM kártya egyidejű fogadására, bár ez már nem annyira nagy extra az ázsiai okostelefonok körében. 

A Xioami Mi 9 Lite árkategóriájához képest nagyon profi kamera rendszerrel rendelkezik, mely összesen három érzékelőt foglal magában. Az elsődleges egy Sony gyártmányú 48 megapixeles egység, melyet 8 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő segít a színvonalas fotók készítésében. A telefon előlapján helyet foglaló 32 megapixeles szelfikameráról már volt szó, a gyártó mondhatni elkényezteti az önarcképek készítésének szerelmeseit. A Xioami Mi 9 Lite nyilván nem tartozik az élvonalba, viszont minimális ügyességgel és tapasztalattal is kiváló fotókat csinálhatunk a mobillal. 

A telefon vezeték nélküli kapcsolatok terén abszolút full extrás, hiszen nem csupán NFC chip került a burkolata alá, de még egy infraportot is kapott, melynek hasznát felesleges ecsetelni azoknak, akik ejtették már be valaha a fotel mögé a TV távirányítót. Sejtésünk szerint sokaknak ismerős az érzés. Az okostelefon belsejében egy 4030 mAh kapacitású akkumulátor rejti magában az életet jelentő delejt. A telep ráadásul gyorstöltés révén is etethető, a célra egy 18W-s adaptert használhatunk. A készülék hardveres értékéhez nem sokat ad hozzá,de ezt véletlenül jól néz ki a világító Xiaomi logó, így úgy gondoltuk erről is érdemes szót ejteni. A telefon a debütálás idején Android 9.0 Pie operációs rendszert futtatott, melyet számos extra funkcióval illetve egyedi kinézettel látott el a gyártó saját fejlesztésű felhasználói felülete, vagyis a MIUI 10. A mobil nem marad le az Android 10 frissítésről, és ahogyan a gyártó hozzáállását ismerjük, valószínűleg még sokáig naprakész marad.

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
Ulefone Armor 3W

Ulefone Armor 3W

Az Ulefone Armor széria tagjai a legvagányabb ázsiai strapabíró okostelefonok közé tartoznak, elismerésre késztetve még azokat...

Tovább
Mobilok
Xiaomi Mi 10T Lite

Xiaomi Mi 10T Lite

Semmi meglepő nincs abban, hogy amikor bemutatták a Xiaomi Mi 10T mobilokat 2020 szeptemberében, akkor a...

Tovább
Mobilok
Umidigi Bison GT

Umidigi Bison GT

A 2020 augusztusában debütált Umidigi Bison-t nagyjából hat hónappal később váltotta az Umidigi Bison GT. Az...

Tovább