KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
LAOTIE ES18 Lite elektromos roller kuponok és akciók

LAOTIE ES18 Lite elektromos roller leírás

A LAOTIE ES18 Lite elektromos roller ugyanazt kínálja nagyjából, mint testvérei, vagyis egy erőteljes terepjáró masináról van szó, amivel akár 65 km/óra sebességgel is lehet száguldozni, és akár 200 kg-os terhelést is lazán tűr. Nyilván egy efféle bestiát már nem érdemes védőfelszerelés nélkül használni, de a megfelelő óvintézkedések mellett a roller kiváló társunk lehet ingázásra vagy a nagyvárosi közlekedésben is.

Külső 

A LAOTIE ES18 Lite karakteres külseje egyértelműen jelzi, hogy itt bizony nem spóroltak az anyaggal, a jármű váza masszív alumínium és (vas) acél ötvözetből készült, amelynek terhelhetősége eléri a 200 kg-ot is. A váz annak ellenére, hogy igen jól bírja a kiképzést továbbra is összehajtható kialakítást kapott, akárcsak a legtöbb hasonló roller, így nem okoz majd gondot sem a tárolás, sem az esetleges szállítás. Összecsukva az ES18 Lite 123 x 21 x 47 cm-es méretekkel rendelkezik, amikor pedig menetkész állapotban van, akkor 123 x 123 x 49 cm-es dimenziókkal kell kalkulálni. A roller kerekei 10 hüvelykesek, és nem tömörek, fel kell őket pumpálni. Az ES18 Lite neve ellenére sem egy könnyű darab, 37 kg-ot nyom.

Funkciók

Ebben a rollerben is kettős elektromotor teljesít szolgálatot, am ezúttal “csak” két 1200 wattos konstrukció került össze, ezek ketten együttesen teszik lehetővé a 65 km/órás maximális haladási sebességet, illetve annak lehetőségét, hogy a roller utasa képes legyen az akár 40 fokos emelkedőket is meghódítani. A biztonságos közlekedés érdekében a LAOTIE ES18 Lite fel lett szerelve kettős tárcsafékekkel, illetve beépített világítást is kapott a LAOTIE rollerje. Klassz, hogy a kormányon nem csupán az okostelefonnak van dedikált hely, de egy apró digitális kijelző is került a jobb oldalra, erről minden fontosabb adatot le tud olvasni a felhasználó, például a haladási tempót, vagy az akkumulátor töltöttségét.

Üzemidő 

A LAOTIE ES18 Lite elektromos roller belsejében egy 28,8 amperórás akkumulátor található, ami a gyártói ígéretek szerint képes egyetlen feltöltéssel akár 100 km-es hatótávolságot biztosítani, de ez csak abban az esetben érvényes, ha a rollert csak egyetlen motorral hajtjuk, szerényebb végsebesség mellett. Ha mindkét motor dolgozik, és nyomjuk, ahogy a csövön kifér, akkor is számítani lehet 45-55 km-es hatótávval, ami szintén nem rossz eredmény. A töltési idő nagyjából 5 órát fog elragadni az életünkből, ami ilyen hatótávolság mellett több, mint elfogadható.

Specifikációk:

Motor teljesítmény: 2 x 1200 W
Végsebesség: 65 km/h
Maximális hatótáv: 135 km
Maximális teherbírás: 200 kg
Legnagyobb emelkedő: 40 fok
Világítás: Igen
Összehajtható kivitel: Igen
Töltési idő: 5 óra 
Tömeg: 37 kg

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Elektromos járművek
BOYUEDA elektromos roller

BOYUEDA elektromos roller

A BOYUEDA elektromos rollere a legbrutálisabb, amiről valaha írtunk. Ez a masina 400 kg-os teherbírással, 85...

Tovább
Elektromos járművek
Kugoo B1 elektromos robogó

Kugoo B1 elektromos robogó

Az ázsiai érdekeltségű Kugoo korábban a különböző elektromos rollerekről volt elsősorban is mert, ám később úgy...

Tovább
Elektromos járművek
Xiaomi M365 Pro elektromos roller

Xiaomi M365 Pro elektromos roller

A Xiaomi M365 Pro elektromos roller nem mondható olcsónak a maga 240-250 ezer forintos árával -...

Tovább