GearBest webáruház | Huawei Nova 4 | Irány a bolt |
---|
Huawei Nova 4 leírás
A Huawei Nova 4 a külseje alapján minden kétséget kizáróan a fiatalok számára készült, annak az ifjú generációnak, amelyik nem éri be fél megoldásokkal, csakis a legjobbal tud kiegyezni. Épp ezért kapott a készülék is felsőkategóriás hardvert, és első osztályú kamerákat. Az előlapi kamera pedig egy lyukban foglal helyett, melyet a megjelenítőbe metszettek, egyébként a Nova 4 az első olyan Huawei mobil, ahol ezt a notch-űző megoldást alkalmazták.
A képernyő óriási, 6,4 hüvelykes, Full HD+ felbontású, és IPS LCD technológiát használ. A futurisztikus előlapi kamerával ellátott megjelenítő takarásában egy HiSilicon Kirin 970 lapkakészlet zakatol 8 GB RAM, és 128 GB háttértár mellett. Fontos tudnivaló, hogy a belső tárhely utólag nem bővíthető, viszont egy ekkora helyen már elférnek fájljaink, fényképeink, egyébiránt pedig rendelkezésre áll a felhőszolgáltatások széles választéka.
És ha már a fotózásról beszéltünk, említsük meg a hátlapon található nem mindennapi képrögzítő konstrukciót, ami nem kettő hanem kapásból három érzékelővel dolgozik, ezek 48, 16, valamint 2 megapixelesek. A három szenzorból álló apparátus 4K felbontású videók készítésére is képes. A képernyőbe vágott lyuk egyetlen 25 megapixeles kamerának ad otthont, amellyel 1080p minőségű videókat rögzíthetünk.
A telefonnal kihasználható a 800 MHz-es telekommunikációs frekvencia, és az általa biztosított villámgyors LTE sebesség, említést érdemel a mobil duál SIM foglalata, A számos műholdas rendszerrel kommunikáló navigációs modulja, és a fejlett WiFi vevő. Az egyetlen fájdalmas pont talán az NFC technológia hiánya, ám ezzel még bőven együtt lehet élni. Személyes adataink biztonságáról gondoskodhatunk a hátlapon található ujjlenyomat-olvasóval, vagy élhetünk az arcfelismerés lehetőségével.
A Huawei Nova 4 belsejében 3750 mAh kapacitású akkumulátor található, melyet házilag nem cserélhetünk, a battéria támogatja a gyorstöltést is. A készüléken már az első bekapcsolást követően Android 9.0 Pie operációs rendszer fut, A Huawei által házon belül fejlesztett EMUI 9 felhasználói felülettel egyetemben.
Termék | Link | Kupon | Kuponos ár | Eredeti ár | Kezdet | Vége | Limit | Raktár |
---|
- Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
- A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
- A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
- További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
- 10 tipp Kínából rendeléshez
- Kínából rendelés vám és áfa tudnivalók
- Vámmentes rendelési módok Kínából
- EU raktár tudnivalók
- GearBest magyar rendelési útmutató
- Banggood magyar rendelési útmutató
- Tomtop magyar rendelési útmutató
- GearVita magyar rendelési útmutató
- Geekbuying magyar rendelési útmutató
- Általános rendelési útmutató kínai webáruházakhoz
- Reklamáció, garancia a kínai webshopoknál

Doogee S95 Pro
A Doogee S95 Pro nem csupán egy brutális, ellenálló burkolattal és karakteres formatervvel rendelkező strapabíró okostelefon,...

Umidigi Bison X10S
Szinte elpusztíthatatlan és vízálló külső burkolattal, csinos külalakkal rendelkező készülék az Umidigi Bison X10S, amely ráadásul...

Doogee N20
A Doogee N20 egy középkategóriás phablet Ázsiából, egyike azoknak a csinos modern külalakkal bíró mobiloknak, amelyek...