KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok

Már a 6G-t fejleszti a Huawei

2019-08-23
Már a 6G-t fejleszti a Huawei

Igazából még az 5G hálózatok sem számítanak túlságosan elterjedtnek, így aztán biztosan lesznek páran, akik meglepődnek azon, hogy a kínai Huawei gőzerővel dolgozik a következő telekommunikációs szabványon, tehát már fejlesztés alatt áll a 6G.

Senki ne gondoljon egyelőre nagy dolgokra, a Huawei csapata egy kanadai kutatóközpont falai között indította el a projektet, amiben az Ottawa Research And Development szakemberei is aktívan részt vesznek. A Huawei kutatási stratégiával foglalkozó részlegének alelnöke, Song Zhang nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az 5G még nagyon friss, ám az, hogy már a következő generáció felé tekintenek, része az 5G technológiák fejlődésének. A kínai vállalat szóvivői hivatalosan is megerősítették a kanadai tudósokkal és szakemberekkel végzett közös munkát az Ottawa R&D telephelyén.

A Huawei nagyon ambíciózusan áll a hálózatok fejlesztésének kérdéséhez, hiszen eddig összesen 150 ezer működőképes 5G állomást szállítottak le a megrendelők számára, és az év végéig el szeretnék érni a félmilliós számot. A folyamatosan teret nyerő 5G technológiák megalkotása egyébként nem tegnap kezdődött, hiszen azokat már 2009-ben elkezdte fejleszteni a Huawei, szóval ha belegondolunk abba, hogy tíz év kellett eljutni a jelenlegi állapothoz, egyáltalán nem meglepő, hogy a kínai cég már most belekezdett a 6G-kutatásba.

További híreink
Vám és áfa fizetési tudnivalók kínai rendeléseknél
2019-09-08

Vám és áfa fizetési tudnivalók kínai rendeléseknél

Ha az érdekel, hogy mikor kell áfát vagy vámot fizetni külföldi rendelés esetén, és hogyan működik a vámolás, akkor ez az írás neked szól! Tovább

Vámmentes rendelési módok Kínából
2019-09-04

Vámmentes rendelési módok Kínából

Így rendelj vámmentesen Kínából, illetve kínai webáruházakból. Íme az összes lehetőség, és minden fontos tudnivaló! Tovább