KínaiGuru - Kínai termék bemutatók és kuponok
Cubot P30 kuponok és akciók

Cubot P30 leírás

2019 nyarának végén a Cubot bemutatott 3 vadonatúj középkategóriás okostelefont, melyek esetében a fényképezésre helyezték a hangsúlyt a fejlesztőmérnökök. Bár tagadhatatlanul az X20 Pro volt annak a szériának a királya, a többi modellnek sem volt miért szégyenkeznie, hiszen megkapták ugyanazt a remek kijelzőt, a kiváló kamerákat, és a korrekt méretű akkumulátort. A Cubot P30 egyike ezeknek a készülékeknek, melyet bárkinek tudunk ajánlani, akinek nincs szüksége durva hardverrel felszerelt mobilra, de azért alkalomadtán szeretne igényes fotókat készíteni.

A telefon képernyője alkalmas egykezes használatra, de tartalomfogyasztásra is, a 6,3 colos megjelenítő Full HD+ felbontással hozza a nívót, amit manapság már mindenki elvár, még egy olcsóbb okostelefontól is. A képernyő magasított kialakítással rendelkezik, így nyilván muszáj lesz együttélni egy szenzorszigettel, ám ebben az esetben egy esőcsepp formájú konstrukcióról van szó, ami még bőven az elviselhető kategóriában fut. 

A képernyő mögött nem az évtized hardvere dolgozik, viszont panasszal sem lehet illetni a középkategóriában már többször sikerrel alkalmazott MediaTek Helio P23 lapkát, amire egy átlagos halandó szeretné használni a telefont, azt ez a chipset bőven lehetővé fogja tenni. A nyolcmagos processzor mellett 4 GB RAM, valamint 64 GB belső tárhely jutott a mobil belsejébe, a háttértár persze bővíthető. A készüléknek nincs kifogása a hazai telekommunikációs frekvenciákkal szemben, ismeri is őket, és képes rájuk csatlakozni. 

A gyártó nagyon sok energiát fordított arra, hogy a készülékein lévő kamerák egy magasabb szintre emelkedjenek. A triász mindegyik tagjának a hátoldalán Sony IMX486 érzékelő tölti be az elsődleges szenzor szerepét, a 12 megapixeles egység fázisdetekciós autofókusszal rendelkezik. A fő szenzor mellett egy szintén Sony gyártmányú, elképesztően magas felbontású mélységérzékelő foglal helyet, ami 20 megapixeles élességgel működik, végül de nem utolsósorban ejtsünk szót a 8 megapixeles, ultraszéles látószögű modulról is, ami 125 fokban pásztázza környezetét. Nyilván léteznek jóval komolyabb kamerakészletek az okostelefonos világban, ám már itt tetten érhető a gyártó fejlődése, és ezekkel a képrögzítő egységekkel is színvonalas fényképek készíthetőek, előképzettség, és különösebb ügyesség nélkül is. A front oldalon 13 megapixeles kamera teljesít szolgálatot, egy ilyen apparátussal már kellően igényes önarcképek alkothatóak, és ha netalán indítunk egy Skype hívást, valószínűleg meg fognak ismerni bennünket a másik oldalon.

A Cubot P30 leírásában mindenképpen szót kell ejteni a nagyon korrekt kapacitással rendelkező akkumulátorról, ami jelen esetben 4000 mAh-s, egy ekkora teleppel már remek üzemidő préselhető ki a mobilból. A szoftveres oldalt Android 9 Pie operációs rendszer reprezentálja, melyet a gyártó nem terhelt előretelepített alkalmazásokkal, sem kéretlen funkciókkal, egy szinte teljesen gyári felület fogad minket, pont úgy, ahogyan a Google megálmodta. 

Kapcsolódó kuponok
Termék Link Kupon Kuponos ár Eredeti ár Kezdet Vége Limit Raktár
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább GBCUBOTC3 $43.99 $47.99 2020-12-14 2020-12-31
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább Flash sale $47.99 $47.99 2020-12-16 HK
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább GBCUBOTC3 $43.99 $47.99 2020-12-17 2020-12-20 HK
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább GBCUBOTC3 $35.99 $39.99 2020-12-21 2020-12-26 HK
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább GBCUBOTC3 $35.99 $39.99 2020-01-07 295 HK
Cubot C3 Smart Watch Sport Heart Rate Sleep Monitor 5ATM WaterProof Touch Fitness Tracker Smart Watch for Men Women Android iOS Tovább GBCUBOTC3 $35.99 $39.99 2021-01-20 2021-02-28 294 HK
  • Az itt látható kuponok nem minden esetben az adott termékhez valók, előfordulhatnak hasonló termékek, tartozékok és egyéb kapcsolódó kütyük is a listában. A "Tovább" gombra kattitva láthatod, hogy pontosan melyik termékre és melyik webshopban használható fel az adott kupon.
  • A "Flash sale" nem kupont jelent, ez a villámakciók jelölése, vagyis kupon nélkül akciós az adott termék.
  • A kuponok bármikor lejárhatnak, a legtöbb csak limitált számban használható fel, ne lepődj meg, ha esetleg valamelyik már nem működik.
  • További kuponokat a kuponkereső oldalon találsz.
Kapcsolódó termékek
Mobilok
Oukitel K9

Oukitel K9

Az Oukitel K9 esetében már nem igazán vagyunk biztosak, hogy táblagép vagy okostelefon az, amiről beszélünk,...

Tovább
Mobilok
Redmi Note 9

Redmi Note 9

A Redmi Note 9 2020 április hónap végén került bemutatásra, mint a kínai gyártó ár/érték bajnok...

Tovább
Mobilok
Xiaomi Mi 9 SE

Xiaomi Mi 9 SE

A Xiaomi Mi 9 SE a hasonló nevű kínai zászlóshajónak egy olcsóbb verziója nem feltétlenül jelent...

Tovább